HÍREK

Alapítványunk pályázatot hirdet Frontiers Investigator programjához

A Frontiers Foundation pályázatot hirdet Frontiers Investigator programjához, amelyre olyan kiemelkedő eredményekkel rendelkező kutatók pályázhatnak, akik érdeklődnek egy nemzetközileg versenyképes, fenntartható kutatócsoport létrehozása iránt Magyarországon, teljes munkaidős foglalkoztatás keretében. A kutatócsoport világszínvonalú támogatást kap a tudomány és a technológia élvonalában végzett kutatásokhoz, valamint kiemelkedő fiatal tehetségek mentorálásához. A pályázókkal kapcsolatos elvárás, hogy vezető nemzetközi szakfolyóiratokban publikálják tudományos eredményeiket, és kutatási eredményeik alkalmazásaira, azok hasznosításának lehetőségeire mutassanak megoldásokat.
Részletek

2026 június 9. „A világ legjobb kutatóiért verseny folyik. Roska Botond úgy döntött, hogy ebben a versenyben Magyarországot választja.”

Az Élvonal Alapítvány célja, hogy Magyarországra vonzza a világ legelismertebb tudósait, és hogy itthon is világszínvonalú kutatóközpontok jöjjenek létre. A kezdeményezés erejét bizonyítja, hogy Krausz Ferenc, az alapítvány kezdeményezőjének személyes hívására az Élvonal Alapítványhoz elsőként csatlakozott Roska Botond, Wolf-díjas látáskutató is, aki bázeli intézetével most mutatta be a legújabb forradalmi orvosi eljárását.

Bővebben
„A világ legjobb kutatóiért verseny folyik. Roska Botond úgy döntött, hogy ebben a versenyben Magyarországot választja.”
2026 május 13. Újabb sikerek kapujában: Így készülnek a jövő tudósai az Olimpiai Iskolában

Mi történik akkor, ha az ország 25 legígéretesebb ifjú matematikusa négy napra elvonul a Balaton-parti nyugalomba, hogy kizárólag a tudománynak éljen? A választ Balatonszemesen kerestük, ahol az Olimpiai Iskola legutóbbi matematikai felkészítő kurzusa zajlott. A Frontiers támogatásával megvalósuló Matfin kezdeményezés a jövő nemzedékének alkotóműhelye.

Bővebben
Újabb sikerek kapujában: Így készülnek a jövő tudósai az Olimpiai Iskolában
2026 április 30. Krausz Ferencet beválasztották a National Academy of Sciences tagjai közé

Krausz Ferenc, az Élvonal Alapítvány kezdeményezője és a kuratórium elnöke újabb rangos elismerésben részesült. Április 29-én a Amerikai Tudományos Akadémia (National Academy of Sciences, NAS) bejelentette, hogy kutatási eredményeik elismeréseként 120 új tagot és 25 nemzetközi tagot választott soraiba. Krausz Ferenc professzor helyet kapott az Amerikai Egyesült Államok legtekintélyesebb tudományos testületében. A döntés tovább erősíti a professzor jelenlétét a globális tudományos térben.

Bővebben
Krausz Ferencet beválasztották a National Academy of Sciences tagjai közé
2026 április 27. Tehetséggondozás 2.0

Magyarország legfontosabb erőforrása a tehetségre és szorgalomra épülő tudás. Fejlesztése az egyetlen út a tartós értékteremtéshez és jóléthez.

Bővebben
Tehetséggondozás 2.0
2026 április 25. Krausz Ferenc: Kérdések vezetik az utam

Megjelent a Nobel Alapítvány hivatalos oldalán Krausz Ferenc biográfiai összefoglalója. A fizikai Nobel-díjas kutató írása nem csupán egy tudományos pályaív krónikája, hanem mélyen emberi vallomás a családi háttérről, a magyar oktatás alapvető szerepéről és a hitről, hogy az alapkutatás képes megváltoztatni a jövő egészségügyét.

Bővebben
Krausz Ferenc: Kérdések vezetik az utam
2026 április 24. A mérhető eredmények hiányoztak, az Élvonal nem lehet ATM – az Élvonal Alapítvány vezetői tisztázzák a sajtóban megjelent állításokat az NTA-val folytatott egyeztetésekről.

Az Élvonal Alapítvány megalakulása után párbeszédet kezdeményezett a magyarországi tehetséggondozás szereplőivel, köztük a Nemzeti Tudósképző Akadémiával. A párbeszédet egyeztetések követték, amelyek során a többször, bizonyíthatóan igényelt adatigényléseket a Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) több felkérés ellenére sem teljesítette. Az egyeztetéseket az NTA egyoldalúan megszakította, így az Élvonal szándékai ellenére nem jöhetett létre megállapodás – hangzott el azon a háttérbeszélgetésen, amelyet Krausz Ferenc, az Élvonal Alapítvány kezdeményezője, és Madaras Markó, az alapítvány főigazgatója tartott április 24-én.

Bővebben
A mérhető eredmények hiányoztak, az Élvonal nem lehet ATM – az Élvonal Alapítvány vezetői tisztázzák a sajtóban megjelent állításokat az NTA-val folytatott egyeztetésekről.
2026 április 17. Világraszóló áttörés: Roska Botond és a MitoCatch technológia

A látássérültek gyógyításában radikálisan új módszereket jelenthet Roska Botond és csapata friss eredménye: célzottan juttatnának egészséges mitokondriumokat beteg sejtekbe. A Frontiers irodájából kapcsolódtunk be a sajtótájékoztatóba, amely a Nature folyóiratban megjelent friss publikációt mutatta be. A tanulmányt Roska Botond és további 28 nemzetközi kutató készítette.

Bővebben
Világraszóló áttörés: Roska Botond és a MitoCatch technológia
2026 április 3. A felfedezéstől a terápiáig: teljes bevetéssel a látás visszaadásáért

A Frontiers Fellow közösség legelső csúcskutatójával, Roska Botond neurobiológussal beszélgettünk az új magyarországi tudásközpontról és szakmai sikereiről. A Wolf-díjas kutató szerint a tudomány nem egyszerű munka, hanem egy teljes embert kívánó életforma, ahol a siker egyik kulcsa a hosszú távú kitartás.

Bővebben
A felfedezéstől a terápiáig: teljes bevetéssel a látás visszaadásáért
2026 március 31. Krausz Ferenc: Magyarország erőforrása a határokat nem ismerő tudás

Magyarország erőforrása a tehetségre épülő, határokat nem ismerő tudás. Megtartása és fejlesztése a jövő versenyképességének záloga, ezért épül a Frontiers Campus — mondta Krausz Ferenc, az Élvonal Alapítvány kezdeményezője az épületkompexum alapkőletételi ünnepségén március 31-én Budapesten.

Bővebben
Krausz Ferenc: Magyarország erőforrása a határokat nem ismerő tudás