„A világ legjobb kutatóiért verseny folyik. Roska Botond úgy döntött, hogy ebben a versenyben Magyarországot választja.”

„A világ legjobb kutatóiért verseny folyik. Roska Botond úgy döntött, hogy ebben a versenyben Magyarországot választja.”

A MitoCatch nevű új módszer az egészséges mitokondriumokat (a sejtek apró energiaközpontjait) képes hajszálpontosan a beteg, elhaló sejtekbe juttatni. Ez a célzott megoldás elsőként egy ritka, fiatal fiúkat megvakító szembetegség kezelésében hozhat azonnali áttörést. A technológia ráadásul nemcsak a szemnél működik: a jövőben a daganatos betegségek immunterápiájában, a szívinfarktus utáni sejtkárosodások megelőzésében, valamint a Parkinson-kór kezelésében is kulcsszerepet játszhat az elkövetkező 5-10 évben.

Roska Botond és csapata már az év végén vak embereken tesztelik az optogenetikai látás-visszaállítás 2.0-s változatát, amelytől már az olvasási és arcfelismerési képesség visszanyerését remélik.

Roska Botond így nyilatkozott az Élvonal Alapítványról: „Jó kezdeményezésnek tartom az alapítványt, Krauszt pedig olyan húzónévnek, aki sikerre viheti az egészet. A tudományban az emberek a legfontosabbak.”

Roska Botond, várunk haza!

A teljes cikk itt olvasható: https://index.hu/gazdasag/2026/06/09/roska-botond-interju-vaksag-gyogyitas-mitocatch-elvonal-alapitvany-krausz-ferenc/

Tudjon meg többet a küldetésünkről: https://frontiers.hu/hu/our-mission/